GYULAI ÍZEK A CSABAI KOLBÁSZFESZTIVÁLON
Írta: idinya - Dátum: October 21 2009 20:24:42
Az évről évre megrendezett Csabai Kolbászfesztiválon sütnivaló kolbász készítésében mérkőznek meg a csapatok. Az e hétvégi háromnapos rendezvényen, a nevezési díj befizetéséért, 10 kg húst, a töltéshez belet és helyet adnak, a darálót, a töltőt, az eszközöket, a fűszereket minden versenyző maga viszi.
Teljes hír
A Gyulai Hírlap Dinya Imrét, a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének titkárát kérdezte a részletekről.

– Az egyesület meglehetősen komoly kolbászkészítési tapasztalattal rendelkezik, így különösebb felkészülést nem igényel a részvétel. Néhány részletkérdésben még egyeztetünk, mint például milyen csípős legyen a kolbász, vagy, hogy ki legyen benne a 3-4 fős csapatban.

– Az elkészült kolbászból nem kötelező minősítésre leadni azt a bizonyos 25-30 cm-es darabot, ezért akár egy családnak, akár egy baráti körnek is jó szórakozás lehet a részvétel. Idén 406 csapat nevezett. A zsűri az elkészült kolbászokból 100-at választ ki ízlelés nélküli érzékszervi bírálattal, ezt a 100-at sütik meg és zsűrizik.

– A díj, a helyezés és a pénzjutalom is fontos, de a részvételt, a kollégákkal és a közönséggel, a fogyasztókkal való találkozást mi fontosabbnak tartjuk. Az idén igyekszünk a hangsúlyt a kulturális vonatkozásokra helyezni. A Csabai Kolbászklub sátrában pénteken 11 órai kezdettel adjuk elő Panoptikum című kis színpadi darabunkat, amely a gyulai húsipar történetét felelevenítő jelenetekből áll, és tulajdonképpen a gyulai kolbászt dicsőíti Hunyadvári József verses mondókáival. A nagy gyulai hentesek, például Stéberl András, Nagy József, Puczkó József, Badura József, Balogh József életéből mutatunk be jeleneteket. A gyulai és a csabai kolbász közötti barátság is belekerült a darabba. A két termék közötti rivalizálás helyett az együttműködést próbáljuk erősíteni a legtágabb értelemben a városok – Békéscsaba és Gyula – között is, civil szervezetek közreműködésével. Magam is színpadra kerülök és a szárazkolbászok zsűrizésében is részt veszek. Csütörtökön 14 órakor lesz a Disznótoros gasztronómia Békés megyében című könyv bemutatója. Ebbe a könyvbe írtam egy fejezetet, amelyben az egyesületünket és a múzeumunkat mutatom be. A kolbászfesztivál résztvevői közül számosan Gyulán szállnak meg. A kolbászfesztivál ideje alatt a múzeumunkat nyitva tartjuk Gyulán.
Forrás: Gyulai Hírlap Online