Gyulai Kolbász Múzeum

A korábban Húsipar történeti kiállításnak nevezett gyűjtemény alapjainak lerakása még 1985 előtt kezdődött, amikor Szigethy Attila a Gyulai Húskombinát akkori beruházási főosztályvezetője felismerte annak a jelentőségét, hogy a Gyulai kolbász fellegvárában méltó elismerést érdemelnek azok az elődeink, akik küzdelmes példaértékű munkával, irigylésre méltó emberi hozzáállással megvalósították mindazt, aminek ma a Gyulai kolbász és Gyula a világhírnevet köszönheti. Az 1985-ben megnyitott kiállítás anyagát saját gyűjtésből, illetve a Gyulai és környékbeli hentes családok által a múzeum részére átadott eszközökből állította össze abból a nemes célból, hogy városunk megőrizze az egykor szebb napokat látott gyulai húsipar emlékeit és múltjának ereklyéit. A gyűjtemény egészen 1998-ig változatlan formában volt megtekinthető, elsősorban szakmai csoportok látogathatták. 2007 elején a gyűjteményt felszámolták, az eszközök nagy részét Békéscsabára szállították, míg egy része valószínűleg örökre eltűnt, elenyészett. Egyidejűleg az épületet értékesítésre kínálták fel.

Október 31-én a Gyulai Városbarátok kezdeményezésére és ezen belül is Durkó Károly, Balla Tibor és Szalai György közbenjárásának köszönhetően a gyűjteményt hazaszállították Gyulára és időlegesen a Corvin János Múzeum helyezték el. Ezt követően, több mint két hónapos előkészület után, 2008 januárjában megalakult Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete vette kezébe az irányítást, hiszen megalakulásakor legfőbb tevékenységeként jelölte meg az akkori Húsipar-történeti kiállítás helyreállítását, működtetését, fejlesztését, valamint az ehhez kapcsolódó húsipari és gasztronómiai és kulturális hagyományok ápolását.

Önkormányzati finanszírozásban az épület kívül belül megújult valamint helyi műemléki védettséget is kapott. Ezt követően július végén, visszakerültek a régi kiállítási tárgyak, a hagyományőrző hentesek elkezdhették az eszközök felújítását, a kiállítás helyreállítását és berendezését.

Az egyesület tagjai fáradtságos munkával újra életre keltették ezt az országosan is egyedülálló kiállítást, melyet 2008, október 1.-én, a gyulai húsipar 140. évfordulóján ünnepélyes keretek között nyitottak meg a látogatók előtt. Néhány évvel később az épület együttes országos műemléki védettséget kapott, ami a jövő szempontjából lényegesen nagyobb biztonságot jelent.

A gyűjtemény az 1860-as évektől kezdődően, korabeli eszközökkel, (tagló, kézi perzselő, forrázó teknő) az 1930-as évek kisiparának gépeivel, (kutter, darálók) képekkel, tablókkal és számtalan más eszközzel nyújt betekintést a hentesmesterek életébe, munkájába és a húsfeldolgozás fejlődésébe.

Az elmúlt több mint tíz esztendő tapasztalatait, valamint az eddig gyűjtött, felajánlott eszközöket, anyagokat felhasználva a kiállítást folyamatosan alakítjuk, újítjuk. Ezen belül megújult a közösségi terem is. Új kiállítási installációk épültek, amelyek korabeli vásári képeket és például húsbolti részletet mutatnak be. 2018-ban az épület tetőszerkezete is részben megújult.

A Múzeum épületében számtalan programra van lehetőség, legyen az kolbászkészítési bemutató, látvány disznóvágás akár a résztvevők aktív közreműködésével, de kisebb családi, baráti eseményeknek is helyszínéül szolgál, szolgálhat. Mindezeknek is köszönhetően mára már szerves részévé vált Gyula turisztikai, kulturális és gasztronómiai életének. Az érdeklődés növekedésével a kezdeti alkalomszerű, általában hétvégi látogathatóság mára folyamatos, heti hat napos nyitva tartássá változott. Állandó, a szakmát részletesen ismerő alkalmazottak munkája mellett az egyesületi tagok nélkülözhetetlen együttműködésének is köszönhető a színvonalas működés. Az összegyűjtött tapasztalatok és igények alapján 9 év után elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy a kiállítás sokkal közérhetőbb, sokatmondóbb nevet kapjon, így egy baráti beszélgetésnek is köszönhetően 2017-ben Gyulai Kolbász Múzeumra változtattuk. Talán ennek is köszönhetően 2018-ban a látogatók száma már megközelítette az 5000 főt.

Több tucat televíziós forgatás, élő bejelentkezés, számtalan média megjelenés, külföldi delegációk látogatása, több köszönő levél, sok ezer látogató és a hajdani hentes dinasztiák leszármazottainak az elismerése is bizonyítja, megfelelő kezekbe került 2008-ban ez az egyedülálló hagyaték.

Látogassanak el hozzánk. Legyenek a vendégeink és személyesen is ismerkedjenek meg ezzel a páratlan, több mint 150 éves tradícióval.

 

Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete